Újabb fejlemények kerültek nyilvánosságra a Lakatos Márk-botrányban
Az egyik gyanúsítottat decemberben őrizetbe vették, a bíróság elrendelte a letartóztatását. De az ügy itt még nem ért véget.
Nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn a trafikpályázatok ügyében személyes adattal való visszaélés miatt, ugyanakkor a hivatali visszaélés, a vesztegetés és a befolyással üzérkedés bűncselekmények gyanúját nem találta megalapozottnak – közölte Keresztes Imre főügyész az MTI-vel.
A főügyész közleményében azt írta: a főügyészség országgyűlési képviselők és magánszemélyek feljelentései nyomán – miután a május 3-án elrendelt feljelentéskiegészítés során beszerzett adatok alapján a személyes adattal visszaélés vétsége gyanúját nem lehetett kizárni – a mai napon személyes adattal visszaélés vétségének gyanúja miatt nyomozást rendelt el.
Keresztes Imre ugyanakkor hangsúlyozta: a hivatali visszaélés, a vesztegetés és a befolyással üzérkedés bűncselekményének gyanúját a feljelentéskiegészítés nem támasztotta alá, így e vonatkozásban nem rendeltek el nyomozást.